Az ablakot a kliensek ablak felett vagy mellett jobbra találod a képernyő méretének megfelelően.
Az ablak célja, hogy a nem tervezett, de véletlen bekövetkezett eseményekről is legyen információ rögzítve, akár sikeres, akár sikertelen volt.
A véletlen találkozáskor megbeszélteket nyilván érdemes az ügyfél történetében feltüntetni, de néha a telefonhívási próbálkozásoknak is jó ha van nyoma.
Az ablak felső részén válasszuk ki a találkozóra, hívásra, vagy chatre vonatkozó minősítést. Az ikonok jelentései:
– Ő hívott és felvettem, a hívás létrejött.
– Ő hívott és nem tudtam felvenni.
– Én hívtam őt, és tudtunk beszélni.
– Én hívtam őt, de nem vette fel
– Létrejött találkozó
– Chat üzenet fogadása
– Chat üzenet küldése
Válasszuk ki a klienset a kis háromszögre való kattintással. A megjelenő listában kereshetünk, vagy átválthatunk a kedvenc kliensek nézetre és ott választhatunk. Kattintsunk a névre, majd az alsó pipával hagyjuk jóvá a választást.
Adjuk meg az időpontot, majd írjunk rövid összefoglalót az eseményről. Ez az összefoglaló fog megjelenni az ügyféltörténetben.
A pipára való kattintással az eseményt berögzítettük.
A sikeres rögzítésről a képernyő alján beugró zöld hátterű felirat tájékoztat.
Az adatbeviteli képernyőn a beírt adatok megmaradnak, így igény esetén újra felhasználhatók, de át is írhatók.
Az így berögzített esemény megtalálható az ügyfél történetében és az adott nap naptári bejegyzésében.